Grag Velvet
Elektronikus zenét csinálok gyerekkorom óta. Nem azért, mert trend volt, hanem mert ez volt körülöttem a világ. A szintetizátor, a ritmus, a hangok építése mindig természetesebb nyelv volt számomra, mint bármi más.
Az évek során sok mindenen mentem keresztül: undergroundon és mainstreamen, stúdiókon, színpadokon, médián, zsákutcákon és újrakezdéseken. Voltam popprodukció tagja és önálló alkotó, dolgoztam háttéremberként és producerként, készítettem klipeket, foglalkoztam képpel, hanggal, vágással, dizájnnal, rádiózással. Érdekelt minden, ami a zene körül történik – az ötlettől a megszólalásig. Tanultam abból, ami működött, és abból is, ami nem. Nem lettem ipari értelemben vett sztár, sem főállású zenész, viszont valódi, hosszú távú utat jártam be, és erre büszke vagyok. Sok ember ismer és szeret, van, aki felnéz rám és tisztel – ezért hálás vagyok, és mindezt a zenének köszönhetem.
Az életemben van egy projekt, amely hosszú idő óta a középpontban áll: ez a Plazmabeat ↗, amely 2006 óta, immár közel két évtizede folyamatosan jelen van az életemben. Nem egyszerű zenei vállalkozás, hanem egy hosszú, organikusan alakuló történet, amely albumokban, fellépésekben, videóklipekben, médiamegjelenésekben, közösségben és személyes visszajelzésekben él tovább. Olyan dalokban és szövegekben, amelyek mások életének is részévé váltak – néha szó szerint. Itt éreztem meg először igazán, hogy az alkotás felelősség. Ez lett mindannak a sűrítménye, amit korábban hosszú éveken át csináltam. Ennek az útnak köszönhetem életem párját, a feleségemet, akivel együtt élhettem meg ezt a különleges utazást, és a gyermekünket is, akik teljessé tették az életemet.
A szintipop számomra nem stílus, hanem kötődés. Gyerekkori „anyatej”, identitás, ami azzá tett, aki vagyok. Ennek a közegnek a megtartása, építése és láthatóvá tétele idővel belső ügyemmé vált: ezért született meg a rövid életű, mégis meghatározó FM80 – Magyarország első hivatalosan bejegyzett szintipop rádiója –, a Hungarian Synthpop Allstars Facebook-közösség, valamint a hozzá kapcsolódó CD-válogatások. Ezek nem mellékprojektek voltak, hanem tudatos közösségi vállalások, életem fontos mérföldkövei.
Ezzel párhuzamosan alakult ki bennem egy csendesebb, befelé figyelő irány, amely az Ageroid ↗ név alatt kapott formát. Itt azok a zenei gondolatok és hatások kaptak teret, amelyek más kontextusban nem fértek el: különböző kultúrák hangszerei, a ’90-es évek elektronikus zenéinek világa, legendás szintetizátorok hangzásai, élő hangszerek, törzsi ritmusok és ösztönösebb megszólalások egy közegben. Ez a projekt nem kötődik trendekhez vagy elvárásokhoz, inkább egy belső tér, ahol szabadon összeérhet minden, ami az évek során felgyűlt bennem. Biztos vagyok benne, hogy ez az út végigkíséri az életemet.
A legfiatalabb kezdeményezés a Sampleflow ↗, amelyhez talán meg kellett érnem, hogy ne csak szakmailag értsem, hanem belülről is érezzem, miért van rá szükség. Egy nyitott kísérlet, amely lehetőséget ad az alkotásra, a közösségre és a tanulásra. Nem elvárások mentén működik, hanem folyamatként: abból lesz értéke, ami idővel kinövi magát.
Az elmúlt közel harminc év alatt annyi mindent csináltam és éltem meg a zenén keresztül, hogy idővel az egykor nagy mérföldkövek is átalakultak bennem. Televíziós szereplések, rádiók, riportok, klipek, újságok, fellépések – mindezek egy idő után elveszítették a „nagy dolog” érzését. Nem azért, mert ne lettek volna fontosak, hanem mert beépültek az út természetes részeivé. Ma már nem ezek adják az értékmérőt, hanem az, hogy mit hagy maga után egy dal, egy projekt vagy egy közösség.
Ma már nem sietek sehová, és talán nem is akarok „megérkezni”. Sokáig kerestem a célt, ahová tartok, de idővel rájöttem, hogy az élet nem végpontokból áll. Mindig úton vagyunk, mindig építünk valamit. A zenét nem karrierként kezelem, hanem útként. Addig csinálom, amíg van mondanivalóm, és amíg örömet ad.